Fullmetal Alchemist
Dragon's Girl - 2007. október 30. 21:32 - 3 hozzászólásKategóriák: Anime
Tagek: Alchemist | Fullmetal
IZGALMAS: hihetetlenül pörög a sorozat, az évekkel és az eseményekkel csak úgy dobálózik az elején, majd rátér az egyenes vágányra és beindul, mint a gyorsvonat, amiről leszállni már csak a végállomáson lehet. Edward és Alphonse testvérek, akik már kiskorukban megszerették az alkímia tudományát. Édesanyjukkal és a szomszéd Rockbell családdal éltek együtt. Gyerekkori barátjuk a csinos, gép és alkatrészmániás Winry, aki az orvos Rockbell szülők gyermeke. A három gyerek együtt nevelkedett egészen addig a napig, amíg az Elric testvérek édesanyja egy régóta húzódó betegségben életét vesztette. A két fiút annyira megviselték az események, hogy az alkímia tiltott területére merészkednek, megkísérlik édesanyjuk felélesztését. Ez a Fullmetal Alchemist első olyan mozzanata, ami kegyetlenül betör az ember agyába és mélyen beivódik az emlékekbe, ahogyan az történt a két fiúval is. Mindennek az lett az eredménye, hogy Ed elvesztette a jobb karját és a bal lábát, míg Al teljes teste megsemmisült. Ed gyors és kétségbeesett reakciója mentette meg a fiatal fiú lelkét a pusztulástól, amit hozzákötött egy páncélhoz. Ed a történtek után elhatározta megkeresi a módját annak, hogy visszaadja öccse testét és saját test hiányosságait is pótolja. A két fiú elindult a nagyvárosba, majd nemsokára a Bölcsek kövének nyomába eredtek.
Fun Fun Fun - Mai-Otome 2nd. op
Dragon's Girl - 2007. július 10. 10:34 - 0 hozzászólásKategóriák: Anime | Videó
Tagek: Mai Otome | opening
Szuper sorozat, jó zene, 54 fontos szereplő (tartsa őket fejben, aki tudja :D, memória játék indul!). Szép ruhák és sok-sok fanservice. Kiddy Gradet lemosta a porondról, legalábbis nálam egy időre. Bemelegítésnek itt a sorozat második openingje.
Animax TV csatorna
Dragon's Girl - 2007. május 31. 11:37 - 4 hozzászólásKategóriák: Anime
Tagek: Animax | anime
Bizonyára már sokan hallottak róla, hogy az A+ TV helyett egy új animével foglalkozó csatorna fog működni nemsokára, ez az Animax. Az Animax több országban is működik már, a nyáron nálunk is beindul és sok új és régi animét vetít majd. Az új animéket már mindenki nagyon várja, most nézzük is meg mi található az Animax weboldalán.
Az Animax TV ideiglenes weboldala
Ha behívjuk az oldalt, ismerős karakterek jelennek meg, ezeket a figurákat egyre több helyen látni. Nyitásként rögtön letölthető háttérképek fogadnak. Mindegyik két méretben, az új karakterekkel, hogy ismerkedjünk velük. A képeken kívül egyelőre fel lehet iratkozni a hírlevelükre, amiben a csatornával kapcsolatos infók lesznek elküldve. Az oldal szép színes, középen az Animax mozgóképes logóját csodálhatjuk meg. Egyelőre ennyi a tartalom, gondolom nemsokára véglegesítik a domain-t és bővül majd az oldal a csatornán sugárzott animék infóival.
További jó hír, hogy a GONZO (Japán anime stúdió - munkáik: Kiddy Grade, Kaleido Star) egy éve leszerződött az Animax-al, és így a csatorna levetítheti a GONZO animéket. Reméljük a szerződés Magyarországra is vonatkozik/vonatkozni fog és sok szép GONZO filmet láthatunk majd.
KG2 Pilot DVD
Dragon's Girl - 2007. május 26. 11:48 - 0 hozzászólásKategóriák: Anime
Tagek: kiddy grade 2
A boltokba került a Kiddy Grade 2 Pilot DVD-je, ami egy 7 perces ízelítőt ad a közelgő sorozathoz. A hét perc sokkal inkább csak 5 perc, a többi stáblista, mindenesetre minőségileg hozza a formáját. A sorozat vetítéséről még mindig nincs infó, türelemmel kell lenni a bejelentésig és az anime kezdetéig. Addig is itt van néhány kép a 7 perces videóból. Szépen keverednek a szálak, egyik pillantban Éclairt látjuk utolsó alakjában, utána az új lányokat, majd ismét Éclair csak fiatalon. :)
Kiddy Grade 2 trailer
Dragon's Girl - 2007. május 13. 11:46 - 5 hozzászólásKategóriák: Anime
Tagek: kiddy grade 2 | trailer
3. Magyar Képregényfesztivál
Dragon's Girl - 2007. április 2. 09:16 - 0 hozzászólásKategóriák: Anime
Tagek: AnimeStars | Grade | Kepregenyfesztival | Kiddy | Magazin | Magyar
Szombat délelőtt ellátogattam a 3. Magyar Képregényfesztiválra, ahol már az érkezéskor nagy tömeg fogadott (a helyzet később fokozódott). Kora délutánig voltam csak a fesztiválon, így leginkább erről a pár óráról tudok írni. Ami elsőre szembetűnő volt, az a sok stand és a kiárusításra váró holmik voltak. A terület 60%-át az árusok vették el, természetesen mindenki köréjük gyűlt, a látogatók kedvükre válogathattak a csecsebecsékben. (Én is találtam magamnak egy ilyen kincset, fotó mellékelve a bejegyzés végén. :))
A programok nem voltak különlegesek, a legtöbb bámészkodót a tombola gyűjtötte be magának (vajon miért?), sok nyeremény került kisorsolásra, régi és új mangák, képregények, játékfigurák. Az én tombolámat is majdnem kihúzták, egy betű híján. -_-
Lássuk a standokat: manga téren a King Comics nagyon magas árakkal drukkolt elő, ezer forint különbségek voltak a náluk árusított mangák és a máshol fellelt mangák között. A MangaFan kiadónál az Árnybíró legfrisebb kötetet (5.) nagyon jól fogyott, a korábbi részekkel együtt. Minden mangához ajándék Árnybírós pószter járt, aminek a hátuljára Ghost in the Shell volt nyomtatva. A fesztiválon egy új kiadó is megjelent, a már beharangozott új mangákkal. A Mangattack standján ott várt mindenkit a sok Nyári srácok és Bizenghast kötetek. Belelapoztam mindegyikbe, annyira egyik munka kínézete sem fogott meg. Az Árnybíró és a Warcraft mangák sokkal-sokkal szebbek és a sztorijuk is nagyon izgalmas és szórakoztató!
Mangákon kívül amerikai képregényeket is lehetett vásárolni. Egy nagy standon rengeteg játék és képregény figura is várakozott az új tulajdonosára. Narutos csuklópántok, Pokemon labdák, Metal Gear figurák és még sok más közül lehetett választani. Én egy Kiddy Grade kollekciót vettem meg, benne Éclair és Lumiére figurákkal. Nagyon jól néznek ki, tökéletes a minőségük, szép a festés és részletgazdag a kidolgozásuk.
Az AnimeStars Magazin mindkét eddig megjelent száma is kapható volt a helyszínen, ami jó lehetőség volt a beszerzésre azok számára, akik egyik értékesítési ponthoz sem laknak túl közel és/vagy a kiszemelt helyeken már elfogytak a magazinok. A márciusi szám sok oldallal bővült, immár 80 oldalnyi anime, manga olvasható benne. A magazin második felében a japán kultúráról lehet olvasni, van színvonalas film ajánló és Árnybíró manga bemutató is. Az olvasó megismerkedhet a PSP játékkonzollal, valamint a Castlevania: Portrait of Ruin játékkal Nintendo DS-re, a játékbemutató rovatban. A következő számban - pssszt, ez még titok :) - egy PS2-es játékról fogok írni. Annyit elárulhatok, hogy RPG lesz, és a játék fantasztikus!
Kiddy Grade infók
Dragon's Girl - 2007. március 18. 18:38 - 3 hozzászólásKategóriák: Anime
Tagek: Dawn | Eclair | Grade | Ignition | Kiddy | Lumiere | Maelstrom | Truth
Két új infó is van a Kiddy Grade fanok számára. Először is: megújult a Kiddy Grade hivatalos weboldal, most már a közelgő második sorozatra hívatott felhívni a látogatók figyelmét. Az új részről még semmi infő nincs feltöltve, csak a főoldalon lévő képben gyönyörködhetünk.
A második hír: három részes film készül az eredeti sorozat alapján, ezek rendre: Ignition, Maelstrom Truth Dawn. A három film az animében már szereplő jeleneteket átveszi és új jelenetekkel fogja kiegészíteni. Az egyes részek 80-90 percesek lesznek várhatóan, remélhetőleg jól sikerül a 24 részes sorozat összevágása. A filmek, áprilisban, júniusban és szeptemberben lesznek láthatóak Japánban.
Kiddy Grade hivatalos weboldal
Árnybíró - Angjo Onsi
Dragon's Girl - 2007. március 12. 12:05 - 1 hozzászólásKategóriák: Anime
Tagek:
Magyar szinkronnal vetíti a Jetix TV hétköznap esténként (19:00, 21:20) a Naruto című animét. A sorozat már túl van a 200. részen is és hetente újabb résszel örvendezteti meg a japán nézőket. Végre mi magyarok is kapunk belőle, méghozzá szinkronosan. Na de! Jó ez nekünk?!
Megváltoztatott szövegek, kivágott jelenetek már az első tíz részben. Van ennek értelme? Este adják a sorozatot, és a véresebb jelenetek már nincsenek is benne, a sztori pedig követhetelenné válik és érthetetlen az egész. És ez még csak a sorozat eleje, mi lesz később? A Naruto fanok biztosan nem fogják egy percnél sem tovább tűrni ezt a lebutított változatot. Esti mese gyerekeknek, ne csodálkozzatok, ha valamiért 10 perces lesz a műsor 20 helyett.
Gravi első felvonás
Dragon's Girl - 2007. február 11. 23:42 - 2 hozzászólásKategóriák: Anime
Tagek:
E késő esti órában,
A monitort nézem megszállva,
Fülhallgatómból szól a zene
Ritmusa átjárja a lelkem.
Két lélek, ki egymásra talál,
Szenvedély, mi magához ránt,
Ez nem más, mint Gravitation.
A Gravitation animét már végignéztem, de nem volt elég. Jött az OAV. És most kell a manga. De ez sem lesz elég. Vár rám a két regény. ^^






